2020. január 18-án az idei első kiránduláson vehettünk részt 10 mindenre elszánt, a társas kapcsolatokra és a természetre kiéhezett valamint csak egyszerűen kíváncsi túratársunk társaságában. A nem túl fényes, borongós, szemetelős időjárás sem tudta megakadályozni, hogy kellemesen érezzük magunkat a közel 3 órás együttlétünk, ill. a kalandos túránk során.

A gyülekező a Templomkert melletti területen volt.

A rendkívül csúszós gyalogjárdák és útfelületek már az elején próbára tettek bennünket.

Bár volt, akit nem tántorított el a csúszásveszély és csakis a jégpályává vált felületeken haladt.

Könnyű volt Erzsébetnek (Dorka kislányának), hiszen - mint megtudtuk tőle - már valódi jégpályán is megfordult több alkalommal! Hát így könnyű... :) Hamarosan elértük a tanösvényünk kezdő pontját.

Innen pedig végig egy barkós cinegét ábrázoló táblácska - no és persze Erzsébet - mutatta az utat.

Nem messze innen őshonos háziállatok egy csoportjával, egy rackajuh-nyájjal találtuk magunkat szembe, persze elkülönítve.

Következett egy vizes-sáros-jeges 'hétpróba-szakasz'. Igyekezett mindenki az út két oldalán megtalálni a keskeny szárazulatokat, több-kevesebb sikerrel.

Némileg könnyebb szakaszt követően érkeztünk egy ún. szikpadka területére.

Ez utóbbiak tipikus szikesre jellemző élőhelyfoltok, ahol ősszel nagy foltokban virágzik pl. a sziki őszirózsa, lilás virágtengert odavarázsolva.

Majd kisvártatva folytatódott a 'hétpróba', immáron szántó és nádas között haladva.

És elérkeztünk a könnyed téli sétánk kalandos és egyben komoly kihívást jelentő pontjára - amit nem tudtunk előre: egy bürühídra felvezető rövid pallószakaszhoz, ami rendkívüli módon csúszott és ráadásul több helyen volt sérült, deszkahiányos...

De a mindenre elszánt és felkészült csoportunk előtt nem lehetett akadály: nádcsomókat terítettünk le a felvezető szakaszra valamint a vízszintes, de úgyszintén folytonossági hiányos szakaszra is.

Az előkészületek képei magukért beszélnek, majd az átjutás és később pedig a végeredményé is.

Bár volt, aki inkább bízott a négykézláb-járás sikerességében és biztonságában. Öröm és megnyugvás: mindenki baj nélkül átjutott ezen az akadályon is :) Fontos megjegyzés: a túra során végig figyeltünk egymásra és segítettünk is a bajba kerülőknek - senkinek nem kellett félnie vagy megijednie. Látótávolban volt egyébként a pihenőhelyünk, így adódott a hely és a lehetőség a lelki megkönnyebbülésre és a testi felüdülésre is, enni- és innivalók bevételezése folytán.

De nincs megállás, újabb erőpróba: a kis kilátó megközelítése a kerítésen át vezető tyúklétrán. Ez azért vált próbatétellé, mert a létrafokok kialakítása, véleményünk szerint még száraz időben is rendkívül bizonytalanná és balesetveszélyessé teszi az átjutást rajta - nem pedig ilyen jeges, csúszós körülmények között! Nos, erre csak ketten vállalkoztak, Dorka és kislánya.

Onnan készítettek rólunk csoportképet, háttérben a fokozottan védett természetvédelmi területtel.

Időközben megjelentek a bekerített terület 'használói', pár kecske és a szürkemarha gulya.

Utóbbiak miatt Erzsébetet ölben kellett kimenekíteni onnan :) Természetesen ő sem volt veszélyben :) Egy újabb és egyben misztikus csoportkép is született a közelmúltban leégett kilátó közelében.

A tanösvény nevéhez hűen a kis Erzsébet hangos dalolása közepette sétáltunk vissza a közút szélén a központba - ha már a madarak nem daloltak nekünk. Apropó madarak: egy személyes tapasztalat alapján javaslom mindenkinek, aki szeretne testközelből (!) nagy számú, akár több száz vagy akár ezer vadlibát látni, keresse fel a velencefürdői strand környékét. Itt a strand előtti, jelenleg jeges területen gyülekeznek a vadlibák nappal és hangoskodnak egyéb más vízi madarak (kacsák, hattyúk) társaságában.

A túra még jóval delet megelőzően ért véget. Következett egy helyi kulturális program. A Várpark már 35-nél is több vármakettjének megtekintését ajánljuk mindenki szíves figyelmébe. A világviszonylatban is egyedi terület megálmodója és megalkotója, Alekszi Zoltán két évben is (2018, 2019) megkapta a Guiness-oklevelet, az anyaghű vármakettek létrehozásáért és bemutatásáért. A Nagy-Magyarországot kijelölő területen, megye-hűen elhelyezett makettek között könnyen végigjárható az útvonal.

Érdemes tudni azt is, hogy a bemutatott várak valamennyi esetben ma már nem, vagy csak romjaiban találhatóak meg.

Emiatt a híres, ma is álló várainkat ne keressük itt! Lokálpatriótaként azért emeljük ki Szent István királyunk fehérvári várát.

A várakon kívül újdonság a Skanzen: honfoglaláskori épületekkel valamint fatemplommal.

Utóbbit Spányi püspök úr tavaly áprilisban szentelte fel.

Ebben a fatemplomban országosan is egyedülálló módon kiállították valamennyi magyar szent kis méretű szoboralakját is.

Különlegesség az úgyszintén honfoglaláskori szekérvár, mint hadviselési eszköz bemutatása is.

Mindezek után vettünk búcsút Dinnyéstől, a központ közelében álló gólyapár 2019. október 12-én felavatott szobránál.

Végül még két kép a sétautunk jeges, ill. jégbe fagyott varázsáról.

Zárásként Prohászka püspöktől olvastam fel egy magvas gondolatot, amit okulásként idemásolok minden olvasó részére.

Az élet nem mélység a pillangónak; az óceán sem a vízipóknak; az emberi nyomorúság nem probléma a játszó babának; a bogár a sziklaparton nem tudja, hogy szilurról jurába mászik át s hogy százezer évek mezsgyéjét csápjával fogja össze. Ha lelkünk nem mély, akkor nem keletkezik benne új világ...! De mély lesz, ha az Isten gondolatait gyermekszívvel s imádkozva fogadja!
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Jézus gyermekkora, 123. old.]

Bízunk benne, hogy mindenki kellemes fáradtsággal a lábaiban tért haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz :) Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni :)

Felvételeket készítették: Szerencsés Dorka, Matúz Márta és Kiss Gábor

Összeállította: Kiss Gábor