A kirándulásaink szeptemberi újraindulását követően, 2021. október 16-án, egy borúsnak induló, de a végére hétágra sütő (nem csak világító!) nap simogató kíséretében egy közel 6 km-es felfedező utat tettünk a 'gánti Föld' marsközeli élményekkel váró területére.

Nem sokkal 9 óra után a nemrég felállított (2016) kitelepítési szobor mellett gyülekezett 15 vállalkozó szellemű kalandvágyó túratárs, még kissé fogvacogva.

01

A 16. társunk egy nemrég még 'kis kutyus' volt Dorkáék részéről - de ő a sűrű lihegésével azt jelezte, hogy kutyameleg van.

02

Aztán nemsokára a dombtetőre vezető útnak köszönhetően már mindenki fázóssága elmúlt.

03

A kőkereszt mellett egy 2006-ban felállított kettős emlékműnél tartottuk az első szusszanásnyi megállónkat.

04

A helyi bauxitbányászat 80 éve alatt jó néhány bányagödör keletkezett, az utókor turistáinak örömére (vagy bánatára?)...

05

A helyi sváb lakosok tragikus kitelepítésének 60 éves évfordulója (1946-2006) adta a másik megemlékezési alkalmat.

06

Megkapó látványban volt részünk erről a kilátópontról Gánt községre letekintve.

07

Kisvártatva folytattuk utunkat a dimbes-dombos törmeléklejtőkön.

08

09

10

Itt tavasszal a védett leánykökörcsin virágmezejét láthatnánk. Most 'csak' a nem védett őszi kikerics utolsó mohikán jellegű maradványaival...

11

…valamint a még sok helyen fellelhető aranyfürt aranylóan hullámzó virágaival találkozhattunk.

12

Mire elértük az első bauxitbánya-gödröt, kisütött a nap is, sokunk örömére.

13

14

Utópisztikus-futurisztikus, avagy földöntúli (tényleg marsbéli!) látvány tárult a szemünk elé: vörös föld mindenütt, több térszinten, változatos felszíni megjelenési formákban. Ráadásul ebben a munkagödörben a bauxit különböző színű és eltérő összetételű, minőségű felszíni kibúvásait is felfedezhettük.

15

16

17

Nem feledkeztünk meg a már szinte kötelező feladatunkról: elkészült a csoportkép is. smile1

18

Tovább haladva a hullámvasútra emlékeztető útvonalunkon, nemsokára egy újabb nagy bányagödörre csodálkozhattunk rá nyugati irányban, gyakorlatilag felülről. Egészen elképesztő formákat örökíthettünk meg.

19

20

A kijelölt ösvényünk végig követte a keleti irányban mellettünk húzódó bányagödör többemeletnyi felhalmozott meddőjét (ez idei tavaszi felvétel).

21

A bányatalp elérését követően a turistaösvény irányt és felszíni formációt váltott: erdőben...,

22

…de ugyanakkor alig érzékelhetően további, kisebb bányagödrök mellett, sőt azokban benne mentünk.

23

Hozzávetőlegesen az utunk felénél, egy bányagödör felső pereménél (lásd a fenti fotón) tartottunk egy rövid energia- és vízutánpótló szünetet.

24

Innen már könnyű visszaút várt csak ránk, nyíltabb terepen, de valamikori, rejtett bányaterületeken...

25

valamint csipkebogyó...

26

...és sóskaborbolya messziről 'izzó' kis fái között.

27

Egy már Gánthoz közeli elágazásnál az autóval érkezők egy része a rövidebb úton zárta a túráját.

A többiek pedig célba vettük a község kulturális nevezetességeit.

28

Egy kápolna volt az első, ami egyszerűségével lenyűgözött bennünket.

29

30

Majd következtek a régebbi szobrok: világháborús...,

31

…Szent Borbála...

32

és az újabb keletű, fából készült alkotások: Szent Vendel...,

33

... Balás Jenő.

34

Külön meg kell emlékeznünk a Mesterségek Fájáról, mint a maga nemében különleges egyedülálló nevezetességről.

35

Még bekukkantottunk a községháza udvarára és annak környékére is. Itt is találtunk említésre méltó alkotást, a gánti bányászok emlékszobrát.

36

És hamarosan megérkezett Csákvár felől a buszunk, amivel déli egy órát követően már mi is visszaértünk Fehérvárra.

Bízunk benne, hogy mindenki kellemes fáradtsággal a lábaiban, de sok gazdagító friss élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. smile1 Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! smile1

Abban is reménykedünk, hogy a helyzet és a résztvevői kedv lehetővé teszi: egy hónap múlva ismét együtt kirándulhatunk majd. Túratervünk már most is van, amit majd időben közzé is teszünk.

Kiss Gábor

Felvételeket készítették: Szerencsés Dorka,
Zimmermann Zoltánné,
Pauló Levente
és Kiss Gábor