Nyomtatás

2022. március 19-én, közel 7 km-es körsétát tettünk Vérteskozma körül.

Délelőtt 9-kor a templomunk melletti parkolóból indult el a telekocsi-szerűen teltházas plébániai kisbusz. Ennek rendelkezésre bocsátásához nagy köszönet a plébános atyánknak és állandó segítőinek.

10 órakor már Vérteskozma előtt, a sportpályánál kialakított parkolónál gyülekeztünk.

 

01

Az indulásig megtekintettük a Nagy-Tábor-hegy lábánál kinyíló, ill. pontosabban még fázósan összehúzódó védett téltemető...

 

02

... és kisvirágú hunyor...

03

... valamint hóvirágok virágait.

04

A vállalkozó kedvű érdeklődő túratársak létszámára most sem lehetett panaszunk: végül is 14-en indultunk felfedező útra a kezdetben kissé felhős és csípős időjárásban.

Úgy 2 km-en át a kifejezetten hűvös klímájú, fokozottan védett Fáni-völgyben ereszkedtünk lefelé.

05

Ez a völgy kettős tulajdonságú: az északi kitettségű oldalai, sziklafalai a hegyvidéki, alpin jellegű növényzetnek kedveznek, míg a déli, napsütötte oldalak a mediterránra jellemző növényfajoknak nyújtanak megfelelő élőhelyeket.

A csend és a madárfüttyök ellentétes hatása egyértelműen nyugtatólag hatott mindannyiunkra. Felszabadultan beszélgettünk hol egyik, hol másik túratársunkkal.

06

És talán éppen ez lenne az ilyen jellegű együttlétek legfőbb szempontja és pozitív hozadéka.

Utunkat érdekes és lenyűgöző sziklaalakzatok,

07

... kőfolyások,

08

... valamint csodás fa-alakzatok kísérték.

09

A Fáni-völgy leágazásánál a Fillér-árok felé találtunk egy fára rögzített ima jellegű lelki olvasmányt, megszívlelendő tartalommal.

10

Ugyanitt áll egy nagy monolit-féle sziklaformáció, ami az Ördögszószék nevet hordozza.

11

A név eredete szép legendát rejt.

12

A jelzett turistaútról letérve utunk kissé beszűkült és meredélyessé vált.

13

Ezt követően nagyobb fairtásos területen is áthaladtunk.

14

Rácsodálkoztunk egy vadetető helyre...

15

... ahol a vadak/vadászat/vadászok/vadetetés témakör került terítékre.

16

Felérve a Kápolna-völgyből a Szent Vendel-emlékhelynél kialakított pihenőhelynél belefutottunk egy hagyományőrző katonai csoportosulásba, akik a 2. világháborús környékbeli véres csatákra emlékezve szerveztek egy megható emlékmenetet.

17

Volt köztük magyar, ...

18

... német és szovjet, ...

19

... valamint olasz egyenruhába öltözött katona is - békés egyetértésben.

20

Bár - a fotósok kedvéért - két német katona (egyikőjük még gyerek volt!) harcállást vett fel, fegyverüket ránk szegezve.

21

Az emlékhelyet és egyben közösségi teret 2013-ban alakították ki egy korábban itt állt kápolna helyén. A míves dombormű Petrás Mária alkotása.

22

Itt állva és a mohás fatörzseken ülve ettük és ittuk meg a magunkkal hozott elemózsiánkat.

23

A csoportképek is itt, a vendégmarasztalónak bizonyult fatörzseknél, ...

24

25

... valamint az ikonikus emlékhelynél készültek el.

26

27

Innen a falu felé visszaindulva egy különleges tölgyfánál álltunk meg fotózkodni.

28

Beérve a zsákutca falu felvégi részébe, máris az 1946-os tragikus kitelepítésekre emlékeztető mementónál álltunk meg.

29

Lejjebb haladva a faluban sorban elénk járultak a zömében 1820-80 között épült házak, a maguk egyedi szépségében.

30

31

Közben érintettük a 2000-ben felavatott millenniumi emlékművet is.

32

Jobbra letérve felsétáltunk az 1779-ben, feltehetőleg Fellner Jakab által tervezett Szent Kozma és Damján templomhoz.

33

A templom 1997-től filiaként működik, a mellette álló közösségi épületet (volt iskolát) nemrég újították fel.

34

Körsétánk végeztével - és autóba szállva - még megálltunk a Kaszap-kútnál kialakított katonai emlékhelyen, ...

35

... aminek közelében (Kotló-hegyen) rendkívül véres harcok folytak 1945 legelején.

A megemlékezésünk során mécsest gyújtottunk, elénekeltük a Boldogasszony anyánkat valamint meghallgattuk Prohászka atyánk egy veretes gondolatát a Prohászka-breviáriumból, a március 15-re rendelt szövegrészt.

Déli egy órát követően köszöntünk el egymástól a mielőbbi viszontlátás és az újabb túraélmények reményében.

Bízunk benne, hogy mindenki kellemes fáradtsággal a lábaiban, kipirulva, a tüdejét átszellőztetve, sok gazdagító friss élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! smile1

Kiss Gábor

Felvételeket készítették:
Balogh Miklós,
Hermány Cecília és
Kiss Gábor