Nyomtatás

kiránduláson

Csoportunk 2013-ban indult. Létszáma 12-16 fő között mozog. Összejöveteleinken Dobos László által, a pécsi Jézus Szíve plébánia felnőtt hittanosai részére összeállított anyagot használjuk vezérfonalként.

Részben visszatekintünk az előző találkozóra, majd az új rész audiovizuális anyag vetítésével vezetjük fel a beszélgetést. Végezetül közös megbeszéléssel kitöltjük az arra a részre szánt feladatlapot. Minden ötödik találkozásunkkor játékos összefoglalást tartunk. Eddig a szentségekről beszélgettünk, majd arról, mit jelent ma kereszténynek lenni. Az utóbbi két évben az Ószövetséget vesszük. Minden alkalommal kiosztásra kerül a következő vasárnap Evangéliuma is, hogy aki akar, készülhessen rá. Nyitottak vagyunk új érdeklődők felé is. Nem kell más csak nyitott szív. Voltunk közösen Bakonybélben, Bodajkon, Budapesten a Biblia Múzeumban. Kéthetente hétfőnként találkozunk 18:30-tól19:30-ig a plébánia közösségi helységében.

HA FELKELTETTE ÉRDEKLŐDÉSEDET SZERETETTEL VÁRUNK TÉGED IS!

Bernáth Károly