Változás 2023. január 1-jétől

Az urnatemetői szabályzat módosítás alá kerülő pontjai

5.§

  • Gyertyagyújtásra lehetőséget biztosítunk az erre a célra kihelyezett állványokon, ahova teamécseseket tudnak elhelyezni.
  • Mindenszentek és Halottak napja időszakában virág elhelyezésére van lehetőség, melyhez a templom biztosít többletvázákat az urnahelyiségek bejáratánál.
  • Az urnahelyiségekbe, a padlóra valamint az urnafülke fedőlapjára élő- és selyem- és szárazvirág, mécsesek elhelyezésére nincsen lehetőség. Dísztárgyakat az urnafülke fedőlapjára úgy lehet kihelyezni, hogy az a körülötte lévő fülkéket ne takarja el.
  • Engedély nélkül elhelyezett, az urnatemető használati rendjét zavaró tárgyakat a plébánia munkatársa jogosult eltávolíta

 

Az urnahelyiségekben és a templomtérben elhelyezett emléktárgyak elvitelére január 31-ig van lehetőségük.

 

Jegyes-találkozók a Prohászkán

Kedves Jegyesek!

Jegyespárok találkozója minden év tavaszán kerül megtartásra. Kérünk Benneteket, hogy úgy számoljatok ezzel, hogy egy teljes hétvégét átölelő találkozásról lesz szó. Péntek délután kezdünk a közösségi teremben, ahol aznap ismerkedéssel, és interaktív előadásokkal indulunk. A szombati napot a délelőtt folyamán kezdjük, amikor is a közösségünkbe járó házaspárokat hívunk meg, hogy megosszák élet-tapasztalataitokat veletek. Úgy állítottuk össze Nektek ezt a másfél napot, hogy sok élménnyel gazdagodhassatok, valamint a közös életre jelentős muníciót kaphassatok! A jegyes találkozó zárása a vasárnapi szentmisén történik, melynek végén az atya ad teljes körű információt a szertartás menetéről.

Az elmúlt évek során rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a résztvevőktől. Ezen a hétvégén nagyon nagy szeretettel próbálunk meg számotokra olyan ismereteket átadni, melyek kapaszkodót, komoly segítséget adhatnak közös életetekhez, boldog házasságotokhoz.

jegyestalalkozok

Szeretettel várunk Benneteket!

A találkozó 2024-ben május 17-18-19. hétvégén lesz.

Egyéb információt a találkozó szervezőitől, Béndek-Rácz Judittól és Béndek Balázstól kaphattok. Tel. szám: 0670/418-5389, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az esküvővel kapcsolatos egyéb információt az irodaszolgálat elérhetőségein kaphattok: tel. szám: 0630/322-82-27, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 ___________________________

 

Bankkártyás persely használata

Fényképes útmutató a bankkártyás persely használatához...

bankkartyas persely hasznalata 2024

___________________________

 

 

Az MKPK közleménye

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezéseket lépteti életbe. hacsak az illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik:

1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, ezért a nyilvános liturgia 2020. március 22., Nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani.

2. A paptestvéreket kérjük, hogy továbbra is tartsanak templomainkban vagy megfelelő kápolnában szentmiséket, tanúságot téve arról, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa is tanít, hogy az Eucharisztia az Egyház életének középpontja (KEK 1343.). A már felvett miseszándékok így, sine populo módon engedélyezetten elvégezhetők vagy az Egyházi Törvénykönyv rendelkezése értelmében áthelyezhetők (CIC 1309. k.). A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekménybe, ezzel is kifejezve, hogy minden szentmisében az egész Egyház egyesül Krisztus áldozatával (KEK 1369.).

3. Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.). Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai megadják.

4. A jelenlegi kivételes helyzetben is érvényesek a Katekizmusban (KEK 2183.) és az Egyházi Törvénykönyvben (CIC 1248. k. 2. §) található előírások, amelyek szerint, ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – egyénileg vagy a családban. Több helyen van online miseközvetítés. A közszolgálati televízió vasárnap és ünnepnapokon szentmisét közvetít azért, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni vasárnapi szentmisén. A közvetítések rendjéről felületeinken tájékoztatást adunk.

5. A betegellátás és a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami járványügyi előírásokat. A rendkívüli helyzetre való tekintettel – szintén visszavonásig, azonnali hatállyal – lehetővé tesszük az általános feloldozás megadását (CIC 961–963. k.).

6. Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben mindenben kövessük az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjünk együtt és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.

7. A plébániai és a szerzetesközösségeket arra bátorítjuk, hogy – a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett – szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért.

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

A járvány időszaka rámutat törékenységünkre és arra, hogy a saját és mások életére vigyáznunk kell. Imáinkkal és példánkkal erősítsük a bizalmat Istenben és egymásban. Gyakoroljuk a nagylelkűség erényét, és ebben a helyzetben különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra. Idős paptestvéreinket tisztelettel kérjük, hogy ebben a helyzetben különösen vigyázzanak egészségükre.

Budapest, 2020. március 17.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Kedves Látogatónk!

Egyházközségünk online élő szentmise-közvetítése vasárnap 9:30-kor kezdődik, melybe a YouTube-on keresztül lehet bekapcsolódni.

YouTube csatornánk a Prohászka Média nevet kapta, melyen a szentmise-közvetítéseken kívül más tartalmakkal is igyekszünk ebben a helyzetben közösségünk tagjainak szolgálni.

Kérjük, látogass el YouTube csatornánkra, ott kattints a Feliratkozás gombra, hogy elsőként értesülj a friss tartalmakról.

Közvetítésünk és YouTube csatornánk IDE KATTINTVA érhető el.

Prohászka Média Logo

 

„ – Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! Erre kivonták a bárkákat a partra, és mindent otthagyva követték”
LK 5, 10-11.

Kedves Testvéreink!

Az előző években bevezetett változtatásokat szeretnénk 2024-ben is megtartani, változtatást ebben az évben továbbra sem kívánunk bevezetni. A cél továbbra is az, hogy a közösség tagjai ténylegesen érezzék, hogy az Ő felajánlása hozzájárul a Plébánia fejlődéséhez, közösségünk építéséhez, ahhoz, hogy egyáltalán fenn tudjon maradni ez a közösség.

Ez csak Veletek együtt valósulhat meg! Azért, hogy Mindenkinek könnyebb legyen, nem egy összegben várjuk ezen felajánlásokat, hanem havonta. Kérünk Benneteket, hogy ez a havi összeg érje el fejenként - a jövedelemmel rendelkezők körében - az ezerötszáz forintot, nyugdíjas Testvéreknek havonta ez az összeg minimum 1000 forint. Ettől az összegtől el lehet térni, felfelé. A Jóistennel üljetek le, beszéljétek meg Vele, imádkozzatok Hozzá, hogy miként tudjátok, kívánjátok teljesíteni. Akár év elején meghatározhatjátok, hogy jövedelmetek egy bizonyos százalékát ajánljátok fel havonta, ami lehet 1, 5 vagy akár 10 százalék is. A havi befizetéseket lehet továbbra is utalni, csekken befizetni, vagy személyesen a Plébánián.

Miért is jó az, hogy havonta fizessünk? A testvérek előre tudnak tervezni, valamint könnyebb egyszerre kisebb összeget teljesíteni, mintha egy időben nagyobb terhelné meg pénztárcánkat.

Szeretnénk elmondani, hogy évről-évre folyamatosan növekszik azok száma, akik eszerint teljesítik a hozzájárulásukat, amiért nagyon hálásak vagyunk! Szeretnénk a jövőben elérni azt, hogy ezt a példát minél többen kövessék, egy idő után pedig ez a fajta lemondás, erősítse hitünket, közösséghez való hozzátartozásunkat.

Köszönettel,
Vasútvidéki Plébánia Közössége

 

 Utalással
      Személyesen            Csekken 
Kedvezményezett: Szfvár., Vasútvidéki Plébánia

Az irodában, nyitvatartási időben:
Hétfő, kedd, péntek
9-12-ig,
csütörtökön  13-16 óra között                               

Szerda szünnap.

Kérhető az irodaszolgálaton
Bankszámlaszám: 11101002-75013619-36000001    
Megjegyzésbe: befizető neve, lakcíme, adott hónap    

 

"Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be, és így szólt:

- Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott be. Azok ugyanis mind a fölöslegükből dobtak az áldozati adományokhoz, ő azonban szegénységében mindazt bedobta, amije volt, egész megélhetését."

LK 21,2-4