Aktuális
Kedves Testvérek!
Szeretném megköszönni a húsvéti vásárra behozott szép tárgyakat, és természetesen a vásárlásokat is.
S egyben hálás szívvel köszönjük a karitász perselybe tett adományokat is, és az utalással érkezett nagy összeget. Mindezeknek köszönhetően 750.000,- Ft-ért tudtunk ajándék utalványokat vásárolni, s 67 családnak tudtunk hathatós segítséget nyújtani a húsvéti ünnepek előkészületeire. Ez az összefogás nagyon dicséretes és örömmel tölti el lelkünket. Nagyon szépen köszönjük.
Felajánlás: Akasztós és polcos, fiókos szekrény, valamint egy étkező garnitúra felajánlása érkezett. Ha valakinek szüksége lenne bármelyikre, hívja a 06/30-3823-649-es karitász vonalat. Fehérváron belül a szállításban tudnak segíteni.
Bernáth Károlyné, csop.vez.
_________________________
Prohászka karitász csoport
_________________________
A karitász vonal hívható: 06/30-3823-649
Bernáth Éva
_________________________
Kedves Testvérek!
Szeretném elmondani, hogy Karitász csoportunk tagjai zömével a veszélyeztetett korcsoport, tehát 65 év feletti korosztályhoz tartoznak. Ebből kifolyólag természetes, hogy rájuk (ránk) is vonatkoznak a korlátozások. Azonban van néhány fiatalabb korcsoporthoz tartozó társunk, akik szívesen vállalnak önkéntes szolgálatot. (bevásárlás, gyógyszertár). Ha valakinek ilyen segítségre lenne szüksége egyházközségünkből, kérjük, jelezze a karitász vonalon, ami bármikor hívható segítség kérés, vagy segítségnyújtás céljából. 06/30-3823-649. Köszönjük szépen!
Bernáth Károlyné
kar. cs. vez.
_________________________
A ruhabörze elmúltával ruhaneműket sajnos nem áll módunkban elfogadni, megfelelő raktározási lehetőség hiánya miatt. Kérjük a Testvéreket, hogy a Karitász iroda elé se tegyenek le ruhákat. Megértésüket köszönjük szépen. Tavasszal majd hirdetni fogjuk, ha lesz mód a ruhák átvételére.