Váratlanul csípős fagyos időre ébredtünk 2024. december 30-án. A megelőző jó néhány melengető napsugaras nap kissé elkényeztetett bennünket s elszoktunk attól, hogy a naptárunk télidőben jár...
Mégis (vagy csakazértis?) kezdetben nyolcan szálltunk fel a helyközi buszra, amivel Emmarózáig utaztunk.
A kápolnáig igen csak szedtük a lábainkat a szokatlanul hideg időben, amikor is szinte minden 'porcukorral' lett meghintve.
Itt csatlakozott hozzánk két túratársunk, majd már a Parkerdőben a tizenegyedik.
A Szent Vendel-kápolna a kis haranglábbal, régi múltja ellenére, csak kevesek számára volt ismert.
Batthyány Emma Róza állíttatta egy itt viperamarásban meghalt juhász emlékére 1880-ban.
Itt jelzem, hogy több esetben a korábbi séták során készült - napfényes - felvételekből válogattam inkább.
Betérve a Parkerdő területére kétoldalt szinte rögtön a kerti holdviola fehéren tükröződő terméscsoportjai állítottak meg bennünket.
Nevezik ezt a növényt júdás pénznek avagy pénzvirágnak is.
Hamarosan a déli terület Tölgyes pihenőhelyére értünk.
Ez a terület máskor sokkal inkább marasztaló, ám mostani látogatásunkkor nem annyira. Ekkor idéztem fel Barsi Balázsnak az előző napi (dec. 29-i) evangéliumhoz fűzött néhány gondolatát.
Ettől nem messze meglátogattunk néhány hatalmas tölgyfát. S ha már ott voltunk, ki is fejeztük örömünket feléjük, egy csoportos átöleléssel.
Tovább haladva az ösvényünkön, egy játszóteret érintve máris elértük a parkerdő 'középvonalát', az autó parkolót.
De még előtte egy farakás mellett készült el az első csoportképünk.
A parkoló szélén található térkép előtt pontosan betájolhattuk magunkat: honnan indultunk s merre is megyünk a továbbiakban.
Vigyázva átkeltünk a most is forgalmas úrhidai országúton.
A már északi parkerdőben egy fatáblára vésett versrészlet fogadott bennünket, Bárd Miklós: Erdők c. versének utolsó négy sora.
Mint az egy internetes keresés alapján gyorsan kiderült: ez Kozma Ferenc katonatiszt írói álneve, aki egyébként Juhász Gyula kortársaként és nem mellesleg a Nyugatban is gyakorta publikáló költőként volt ismert. És ha már 'fák', akkor Kosztolányitól is felolvastam a Fák beszéde c. kép-vers sorozatából a Nyárfa c. négysorosát.
Utunk itt is a 'porcukros' fák, ágak és avar közt haladt.
Egy emlékfánál röviden mi is megemlékeztünk az emlékfákról, az emlékerdőkről és az akácosokról, azok szerepéről, jelentőségéről.
A túlnyomórészt tölgy, fenyő és akác fákból álló erdőben találkoztunk néhány tövises lepényfával, más néven gledícsiával is, ill. annak lehullott termésével.
A következő, Gesztenyés pihenőhely nemrég még elhanyagolt, dzsungel jelleget öltött - ellentétben most pedig kitisztított terület, felújított pihenőpadok és asztalok hívogatták a megfáradt sétálót.
Ám mi nem engedtünk ennek a csábításnak, haladtunk tovább.
Kisvártatva viszont egy a napokban kidőlt szép szál fa állta utunkat. Nem volt mit tenni, kerülőutat kellett keresni - jelentem, sikerült.
És már el is értük az északi terület nagy pihenőhelyét, hatalmas platánfával, esőbeállóval.
Itt elfogyasztottuk a betevő falatjainkat, illetve még előtte a betevő lélekmelegítő-adagjainkat is - volt, aki repetázott is, annyira tetszett neki ez a belső melegítés...
Széchenyi Zsigmond születése 100. évfordulójára felállított emlékkő körül elkészült a következő csoportfotó is.
Egy kidőlt termetes fánál megszemlélhettük azt a jelenséget, amikor egy fa évgyűrűi nyom nélkül eltűnnek a fa-rész teljes mértékű felmorzsolódása/felpuhulása folytán.
Ettől nem messze egy lelkes természetjáró, Varró Gusztáv emlékére kialakított emlékhelyet és a 'Guszti fáját' tekintettük meg.
Rövid parkbeli sétát követően máris a római katolikus templom előtt állhattunk. Innen hallhattuk jó negyedórája a déli harangozást.
Az egyszerű kinézetű templom a 18. században épült, mellvédjén Szent Péter és Szent Pál egészalakos szobra emelkedik ki.
A templom mögött található a Széchenyi család sírkertje. Itt nyugszik többek között Széchényi Viktor főispán és felesége.
Széchenyi Zsigmondnak egy 2017-ben Spányi püspök úr által megáldott emlékkereszt állít emléket.
Nagy meglepetésre itt a sírkertben találkoztunk idén (?!) először egy kifejezetten (kora) tavaszi vadvirágunk, a kikeletnyitó téltemető jó pár, már éppen nyiladozó, ám fázós példányával!.
De nincs megállás, mert cudar hideg van és még visszavan a nap újdonság értékű fénypontja!
Nemsokára végre el is értük: a Sárpentelei Bányatavat!
Sajnos, nem sikerült az internetről sem megtudni róla alapvető adatokat, csak egy legenda ízű leírást, ami viszont a nagy vadász gyermekkorába repít vissza: állítólag itt a Bányatónál (akkori nevén a Büdös-tónál) lőtte a kis Zsigmond élete első vadkacsáját ! 
A Bányató egy U-alakú formát öltve tárult elénk, és nyugalmat sugárzott, már csak a jégfedettsége folytán is.
Valamennyi túratársunknál nagy tetszést aratott ez az eleddig számunkra ismeretlen állóvíz.
Innen már egyenesen és végig déli irányban vezetett az utunk, néhol továbbra is csodás télies, 'porcukrozott' környezetben.
Mielőtt kiértünk volna az egyszer már érintett úrhidai országútra, elköszöntünk egymástól és békés, boldog új évet kívántunk egymásnak - no és persze még sok szép közös túrát is.
Sikerült elérnünk a megcélzott 10. helyi járatos buszt s így du. 2-re már a Belvárosban lehettünk.
Bízunk benne, hogy a bő 8 km-es gyalogtúra után mindenki jóleső fáradtsággal a lábaiban, kipirulva, a tüdejét átszellőztetve, sok gazdagító friss élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! 
Összeállította: Kiss Gábor
Felvételeket készítették:
Pauló Levente, Reichhardt Ákos és Kiss Gábor