Borongós, hideg időre ébredtünk 2025. január 18-án.
Fehérváron hét elszánt túrázó szállt fel a martonvásári helyközi buszra 10:30-kor, amivel Nadapig utaztunk.
Először a parkolóban egészültünk ki 4 fővel, majd az ősjegyeknél újabb 5 helyi túrázóval - tehát összesen 16 fő túrázott.
Egyébként nagy élmény volt mindannyiunknak - Fehérvárt elhagyva - amint egyre csak nőtt a hóval borított területek nagysága.
A túra helyszínén pedig végig élvezhettük, ahogy ropog a hó a talpunk alatt, mintegy visszaidézve gyerekkorunk nagy teleit - vagy csak utólag tűnik minden másnak, szebbnek, fényesnek, stb... ?
Elkalandozó gondolatainkból az ősjegy tövénél visszacsöppentünk a jelenbe, ahol egyébként aznap a jó néhány túratársat megmozgató Fázós Toporgós elnevezésű teljesítménytúra egyik állomását telepítették.
Az 1888-ban kialakított 1. számú szintezési ősjegynél állva az ősjegyek történetéről, fontosságukról, a múltbeli és jelenkori térbeli helyzet-meghatározásokról egy helyi illetőségű volt geodéta tartott érdekes előadást, aki bennfentesként beszélt a könyvekben, útikalauzokban nem található kulisszatitkokról is.
Helyi túratársaink jóvoltából egy meglepetés programban is részünk lehetett: nevezetesen a volt geodéta barátunk portáján várt bennünket az előkészített terülj-terülj asztalkám zsíros deszkával valamint forralt borral, ill. forró teával.
Miután már dél felé járt az idő, igazán jól esett mindannyiunknak ez a gáláns vendéglátás; hálás köszönet érte ezúton is!
Bármennyire is maradtunk volna még, indulnunk kellett, mert várt ránk a nap második meglepetése: a neogótikus Palermói Szent Rozália plébániatemplom bemutatása egy igazán lelkes és szakavatott világi lelkipásztori munkatárs révén.
Külön is hallhattunk Szent Rozáliáról, akinek a történetét a hármasoltár képein örökítette meg egy művész.
Még a templomhoz menet futó pillantást vetettünk a Millennium parkban 2000-ben felállított Vörösmarty-mellszoborra - már csak azért is, mert nagy költőnket itt Nadapon, az előző templomban keresztelték meg.
A templom közvetlen északi területén ma is jól látható a korábbi templom egyik falmaradványa.
A temető mellett elhaladva hamarosan a Temető-hegy dűlő tetejére értünk, ahonnan visszatekintve megragadó kilátás nyílt déli irányban a községre, ill. azon túl a Velencei-tóra.
Felkészültünk a medvék elhárítására is: vezetőtársam hátizsákjára felkerült egy medvecsengő, ami éles helyzetekben állítólag elriasztja a medvét - persze, ha hangosan rázkódik/rázzák.
Miután a nemrég bekerített Vadasparkban volt a kiszemelt túraútvonalunk, nem volt mit tenni, kerítést kellett másznunk - ebben segítségünkre volt az önkormányzat által felállított fix kétágú létra.
Innen folyamatos emelkedéssel már a Templom-hegyen tapostuk a havat.
Aztán már a Nyír-hegyre áttérve folyamatos lejtmenet és egy kanyar után máris a Magos-kőhöz értünk.
Ez egy közepes nagyságú sziklaformációk együttes megjelenése.
Itt megtartottuk a 'második', hozott anyagból történő ebédszünetünket.
És elkészült a szokásos csoportkép is, természetesen az ikonikus sziklaalakzat előtt.
Már visszafelé haladva az ösvényünkön sikerült megtalálnom a december 27-i bejárás során tiszta napos időben észlelt kisvirágú hunyor két példányát.
Csatolok két fotót is: egyiket még decemberből (!) napsütésben,
...a másikat pedig most a hóval betakarózva s ezáltal védetten megbújva.
Felkerestünk egy másik 'neves', azaz névvel illetett sziklát, a Medve-követ is, ami miatt a Vadaspark előtt élesítenünk kellett az említett medvecsengőt.
Messziről hunyorogva rátekintve valóban lehet akár medve formája is.
Nemsokára következett a Vadaspark kerítésének újbóli leküzdése - ami mindenkinek sikerült.
Fontos megjegyezni, hogy ez a művelet nem volt éppen veszélytelen a rátapadt és síkosra koptatott kemény hó miatt!
Újbóli nézelődés következett a Temető dűlő tetejéről, hiszen nehéz betelni az innen még borús, szomorkás időben is élvezhető panorámával.
Lefelé menet egy vadonatúj hosszú járdán közelítettük meg a község leendő új közigazgatási központját, ahol a túránkon is résztvevő polgármestertől első kézből hallhattunk a nagyívű terveikről, amik reményeik szerint hamarosan valóra is válhatnak.
A községen átvezető forgalmas úton biztonsággal átkelhettünk a jelenlevő polgárőr túratársunk hathatós segítségével.
Innen Sukoró irányában a rétet elérve a focipálya mellett balra fordulva máris a János-hegy lábánál találtuk magunkat. Kicsit csúszkálva, de kellő óvatossággal haladtunk el érdekes és közelről is tanulmányozható vetődések mellett.
Kisvártatva pedig a 2. számú szintezési ősjegyet értük el, amit 1951-ben telepítettek, immáron az ún. Balti tengerszint feletti magasság szerint.
Túránkat és ezzel a képzeletbeli kört is a szintezési ősjegyek tájékoztató táblája előtt zártuk be.
Itt köszöntünk el egymástól, miután köszönetet mondtunk lelkes helyi szervező- és túratársainknak is.
A helyi szervezők külön gesztusa volt, hogy hetünket elszállítottak Velencére, ahol a zónázó vonattal jóval korábban, már pár perccel 4 óra után Fehérváron lehettünk. Ezt külön is köszönjük a Nadapi Polgárőr Egyesület vezetőjének és kedves feleségének.
Bízunk benne, hogy a 8 km-es gyalogtúra után mindenki jóleső fáradtsággal a lábaiban, kipirulva, a tüdejét átszellőztetve, sok gazdagító friss élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! 
Összeállította: Kiss Gábor
Felvételeket készítették:
Pauló Levente és Kiss Gábor