2024. március 23-án (szombat) körsétát tettünk Bándon a Szentgáli Tiszafás TT-ben.
A 8:46-kor induló Bakony IC-vonatnál 10 fő túratárssal várakoztunk.
A veszprémi vasútállomáson 4-en még csatlakoztak hozzánk.
Negyedórás buszozás várt még ránk, majd Bándon megkezdtük a túránkat.
A közel 700 fős falu megpróbál a modern korunkban is vonzó turisztikai attrakciókkal és programokkal felhívni magára a figyelmet, nem elfeledkezve a német nemzetiségi múltjáról sem.
Ez utóbbi jellegéről tanúskodnak a faluban egy letölthető nemzetiségi tanösvény segítségével körséta során végiglátogatható emléktáblák is...
Például itt olvasható a tragikusan szomorú múltú 1948-as kitelepítés 'Honvágy' c. emléktáblája,
... illetve a 100 kitelepített névsora.
Elérve a falu szélét, elénk tárult a közösségi tér egy multifunkcionális épülettel és mögötte magasodva mai fő célpontunk, a Miklós Pál-hegy.
A faluból kivezető út során kereszteztük a Veszprémi-Séd itt még igencsak kis vízhozamú szakaszát, átkelve egy régi, ám jó állapotú kőhídon.
A Tanya utca folytatásaként - és két nagytestű bernáthegyi kutya kerítésen belüli, ámde nyomasztó hatású ugatásától kísérve - már elérhető távolságra került a Miklós Pál-hegy lába.
Szerencsénkre a máskor igencsak vendégmarasztaló módon viselkedő útszakasz után máris elértük a körkerítéssel védett terület fő bejárati kapuját, ahol egy ütött-kopott lemeztábla nyújtott először információt a területről.
A kaputól hosszú lépcsősor vezet felfelé, kicsit elijesztő módon.
Elősegítendő a folyamatos kapaszkodás okozta légszomj leküzdését, többször is megálltunk, rácsodálkozva pl. az itt még virító kikeleti hóvirágra,
... a többféle színben is pompázó odvas keltikére,
.egy tyúktaréj-félére,
... a bókoló fogasír sűrű állományára,
... a közönséges kövifoszlár 'követ foszlató' tulajdonságára...
... és az erdei galambvirág szolid szépségére.
Aztán később, már magasabb térszinten oldalazva és óvatosan haladtunk az egynyomsávos ösvényen.
De ekkor is kénytelenek voltunk megállni egy-egy szusszanásnyi időre, hiszen ott álltak velünk szemben a tavaszi kankalinok, csodás sárga fejű csengettyűikkel.
Üdítő színfolt volt néhol az erdei szőrmoha egy-egy összefüggő párnája.
Hamarosan felemelhettük a fejünket - nem kellett már folyamatosan a talajt kémlelnünk, hogy el ne botoljunk - és elénk tárultak a terület főszereplőinek, a tiszafának igen változatos megjelenési formái.
Ez leggyakrabban - és itt is - a bükkfával közös élőhelyet, társulást jelent...
... valamint a babérboroszlános aljnövényzetet.
A terület tudós kutatója Dr. Majer Antal volt, aki szívügyének tekintette a tiszafa itteni védettségét. Tiszteletére állítottak egy emléktáblát,
ill. az ő nevét viseli a közeli kilátó is,
... valamint egy pihenőhely a hegy túlsó oldalán.
A kilátó látogatószintje 500 m feletti magasságban van, kiváló körpanorámát nyújtva a szélrózsa minden irányában: pl. Veszprém és Márkó,
Szentgál és Kabhegy,
... sőt még a Balaton is jól látható, persze elsősorban megfelelő időjárási körülmények közepette.
A kilátó aljában, ill. egy kicsit lejjebb ereszkedve is találhatóak jól kiépített pihenőhelyek. A kettő között pedig - természetesen a védett területen kívül - még medvehagymát is tudtunk szedni.
A lenti pihenőhelynél összeálltunk a szokásos csoportképekre.
Utunkat tovább folytatva átkerültünk a hegy északi, majd nyugati oldalára. Itt a völgyszájaknál sűrűbb állományú tiszafásokon át vezetett a tanösvény, miközben jó néhány tájékoztató tábláról szerezhettünk további ismereteket a tiszafáról.
Ide is jutott szemet gyönyörködtető vadvirág, most éppen a bogláros szellőrózsa önálló képviseletében,
máshol pedig hagymás fogasír társaságában.
Néhol itt is nagyon meredek volt az ösvény kacskaringós vonalvezetése.
Kisvártatva elértük 'Tóni bácsi kunyhóját', azaz egy remek hegyoldali pihenőhelyet.
Itt elfogyasztottuk a maradék elemózsiánkat, miközben egy utolsó pillantást vethettünk az elénk táruló hegyvidékre.
Hamarosan leereszkedtünk a védett terület határához, ahol az ösztörűs veronika...
... és a kerek repkény intett búcsút nekünk.
Onnan kilépve és erős lejtéssel értük el a Cinca-patak térszintjét. A fő bejárati kapu felé indultunk vissza.
Közben hol egy nagy zöld foltot mutató medvehagymást szemléltünk,
... hol pedig a tiszafás és a bükkös elegyes területét.
Bezárva a képzeletbeli körsétánkat, indultunk vissza a falu felé.
Az Essegvárat megcélozva utunk közvetlenül a játszótér mellett vezetett fel, amit nem tudtunk teljesen figyelmen kívül hagyni.
A felfelé kapaszkodás során a homoki pimpó nagy sárga foltja fotózásra csábított.
Egyik - nem a fiatalabbak közé tartozó - túratársunk meghódította a vártorony szépen helyreállított maradványát, miközben mi lentről kicsit elhűlve szemléltük őt.
Ugyanitt található a Kálvária valamint a napjainkban is folyó régészeti feltárások kutató árkai-gödrei is.
Innen leereszkedve a Kossuth utca szépen felújított házai között vettük célba a rk templomot.
Ehhez közel áll a falu híres szülöttének, Mádl Ferencnek, volt köztársasági elnökünknek a szobra.
Ahogy az egész faluban megtapasztalhattuk, úgy itt is: minden közterületi létesítményre figyel az önkormányzat, ha kell, akkor felújíttatja; az 'Óvoda' buszváró teljesen megfelelő.
A végelszámolás szerint összességében 10 km körüli távolságot gyalogoltunk.
És hamarosan megérkezett a buszunk is.
Veszprém vasútállomáson elbúcsúztunk 4 társunktól, mi pedig szembesültünk a kellemetlen valósággal: a gyorsvonatunk egyre nagyobb késéssel fog csak érkezni... Végülis egy óra késéssel futottunk be Fehérvárra.
De ennek ellenére jó hangulatban vettünk búcsút egymástól.
Bízunk benne, hogy mindenki jóleső fáradtsággal a lábaiban, kipirulva, a tüdejét átszellőztetve, sok gazdagító friss élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! 
Összeállította: Kiss Gábor
Felvételeket készítették:
Pauló Levente, Reichhardt Ákos és Kiss Gábor