Prohászka Kör 2014 12 18

Templomunkban van eltemetve a lánglelkű Prohászka Ottokár püspökatya. Sírján a felirat: MAGYARORSZÁG APOSTOLA ÉS TANÍTÓJA. Ki volt ez az ember, aki a XIX-XX. század fordulóján felrázta az embereket, akinek temetésén több tízezren vettek részt?

A belőle és felé irányuló szeretet minket is vonzott. Szerettük volna Őt jobban megismerni. Ezért Barlay Szabolcs atya és Sinka Gyula bábáskodásával csoport indult 2001. adventjén, hogy ezt megtegyük. Ők már odafentről figyelik tevékenységünket.

Havonta találkozunk – július, augusztus kivételével – minden hónap 3. csütörtökén, az esti szentmise után. 18:30-tól 20 óráig tartanak összejöveteleink a plébánia közösségi termében. A résztvevők a város különböző templomaiból jönnek. Általában 8-12-en találkozunk, de nyitottak vagyunk új érdeklődők felé is.

Összejövetelünk a püspökatya sírjánál kezdődik imával, majd a közösségi teremben folytatódik, ahol egy-egy társunk (általában hárman) Prohászka írásaiból az előző alkalommal, az általa választott részt vezeti fel és osztja meg gondolatait a többiekkel. Ezek után mindenkinek lehetősége van, hogy hozzátegye a maga élményeit az elhangzott résszel kapcsolatban. Így ajándékozzuk meg egymást.

Az év utolsó (adventi időszakra eső) alkalmával pedig a tagok által korábban elküldött, és kis fűzött kiadványba szerkesztett, szabad témaválasztású gondolatok gyűjteményét kapja meg minden résztvevő ajándékként.

TALÁLKOZÁSAINKRA ÚJ ÉRDEKLŐDŐKET IS VÁRUNK SZERETETTEL!