2024. május 11-én (szombat) körsétát tettünk, átgyalogoltunk Révfülöpről Kővágóörsre és vissza.
A 7:51-kor induló tapolcai vonatra 13 túratárssal várakoztunk. Szerencsére a csaknem teltházas vonaton azért ki-ki talált magának ülőhelyet is.
Révfülöpön még két házaspár is csatlakozott hozzánk, így összesen 17-en neki is indultunk az északra előttünk magasodó Fülöp-hegynek.
Szép időben és jó hangulatban értünk az első megpróbáltatások színterére: ugyan városi körülmények között, de folytonos emelkedés során (1 km alatt 120 méteres szintemelkedés), jó párszor megpihenve, értük el az első kilátópontot.
Innen már csak egy bakugrás - és máris fent találtuk magunkat a 2020. januárjában villámcsapás miatt leégett, de szépen helyreállított Fülöp-hegyi kilátónál 276 m magasban, plusz 95 lépcsőfok.
A majdnem teljes körpanorámát senki sem hagyta ki, és egyöntetű vélemény szerint érdemes volt felkapaszkodnunk ide ezért a felejthetetlen élményért.
A Tapolcai-medence tanúhegyei uralják a tájat: Csobánc, Szent György-hegy, Tóti-hegy, Gulács, Badacsony,
... illetve a déli part jelentősebb kiemelkedései is elénk tárultak: a Fonyód melletti Vár- és Sipos-hegy.
Majdnem belefeledkeztünk a lenyűgöző látványba, de indulnunk kellett tovább. Jó hír (felfelé jövet pedig ösztökélés) volt többeknek is, hogy innen gyakorlatilag csaknem végig lefelé tartott a további utunk.
Ám előtte még fecskék módjára elfoglaltuk a kilátóra vezető lépcsősort az elmaradhatatlan csoportkép elkészítéséhez.
Bónuszként és lelki épülésünkre felidéztem Prohászka püspök úrnak a pünkösdi 'Lélek járásról' az előző napra (május 10-re) rendelt gondolatát.
(A Prohászka breviárium - Kasekné Szrenka Szilvia szerkesztésében - letölthető innen... A május 10-i gondolatok az 51. oldalon találhatók.).
Északi irányban kezdtük meg az ereszkedést Kővágóörs felé.
A lankás lejtős ösvényünk egy szép fiatal erdőn vezetett keresztül.
Leérve a hegy északi lábához, egy alkalmas helyről ismét megcsodáltuk a Káli-medence mindenhonnan másként elénk bukkanó látványát: Hegyestű, Kis-Hegyestű.
Egy-két szép virágos növény is megmutatta magát.
Például egy hölgymál,
... a gyepűrózsa,
... valamint egy még virágzás előtti állapotban lévő bakszakáll.
Elhaladva egy farm mellett, máris a falu széléhez értünk, ahonnan visszatekintve a Fülöp-hegyre, jóleső érzés tölthetett el mindannyiunkat: sikeresen meghódítottuk.
A Vörösmarty utcán haladva rácsodálkoztunk néhány kifejezetten szemrevaló, szép és korhű épületre, pl. az ún. Fűszerházra.
Ugyanakkor még ezt megelőzően friss ivóvizet vételeztünk az itt egyelőre még működő artézi kútból.
Kisvártatva a híres 'kőtenger' partjára értünk. Az erős napfény miatt viszont a tájékoztató táblák mellől inkább behúzódtunk az árnyat adó fák alá.
Két jellemző virágos növényről készült közeli portré: a napvirágról ...
... és a magyar szegfűről.
Itt hangzott el néhány mondat a terület történetéről, a kövek hasznosításáról és a malomkövek jövesztéséről, azaz a kinyerésükről, faragásukról.
Maradva az árnyékban, kivettük az ebédidőnket, miután már félórája 'elhúzták a levesnótát', azaz elharangozták a delet.
Miután csillapítottuk az éhség- és szomjúságérzetünket, már pozitívabb világszemlélettel közelebbről is szemügyre vettük ezeket a különleges geológiai képződményeket, az igen régen, több millió éve történt változások hírmondóit.
A lemezes avagy gombára emlékeztető formák mellett jellegzetesek a 'madáritatóknak' is becézett felszíni bemélyedések.
De az idő kötelez: a Révfülöpről csak kétóránként közlekedő vonat indulási ideje a legfontosabb viszonyítási alap - tovább kell haladnunk.
Még mielőtt azonban búcsút vettünk volna a tengernyi kőtől, magunkba zártuk a Fekete-hegy elnyúló gerincének látványát.
A falu szélétől járda híján az egyre keskenyebb út szélén kellett fokozott figyelemmel lennünk a nem mindig kellő óvatossággal elhaladó járművek miatt.
Legközelebb csak akkor álltunk meg, amikor összekötöttük a kellemest a hasznossal: másodszor is megtöltöttük kulacsainkat...
... és a közeli ház homlokzatán megtekintettük a napórát valamint a mellette álló romos ház különleges formájú kéménysorát.
A falu evangélikus és rk temploma egymás közvetlen közelségében áll. A katolikus templom az ellenreformáció idején épült, a köznyelvi elnevezését is innen kapta: dactemplom.
A Művelődési Ház falán egy emléktábla örökíti meg Radnóti Miklóst, amikor is még 1935 nyarán itt vendégeskedett nászútja során.
Itt olvastam fel örökbecsű versének, a 'Nem tudhatom'-nak az első sorait, aminek egy mondata, a 'házfalakról csorgó vöröslő fájdalom' egy minapi utazási élményünk során idéződött fel
Leküzdve a folytonos járdahiány okozta veszélyhelyzeteket, lassan magunk mögött hagytuk a falut.
Ráfordultunk az üde, fiatal telepítésű Ecséri-erdőre.
Már közel Révfülöphöz a magas fűben megbújva találtuk a védett kőrislevelű nagyezerjófű szép tőszámú élőhelyét,
... valamint a mással nem összetéveszthető virágú Nagyvirágú Orlay-turbolya néhány példányát.
Az árnyékosabb erdőszélen pedig a foltos kontyvirág már elvirágzó, ám még nem pirosra érett termésű példányát sikerült megörökíteni.
És máris az Árpád-kori építészetünk jelentős alkotásaként említett Ecséri templomromhoz érkeztünk.
A járdahiány jelenségét Révfülöp belterületén is megtapasztalhattuk.
Ám egy kisebb forgalmú utcába térve a különleges szépségű tulipánfa nem is egy példányának virágát és a tulipán virágának formájához hasonló levelét vehettük szemügyre, közvetlen közelről is.
Kisebb tanakodást és újratervezést követően kissé arrébb, a Káli utcában egy Petőfi- és közvetlenül mellette egy I. világháborús és egyben családi emlékhelynél álltunk meg.
Ezen a fő utcán továbbhaladva - immáron a harmadik vízvételezés után - az evangélikus templom és Oktatási Központ mellett elhaladva kisvártatva a mólóhoz érkeztünk.
Miután a rendelkezésünkre álló idő lehetővé tette, ki-ki fagyizott és/vagy kisétálhatott a móló végére is.
Innen közösen még elsétáltunk a szintén Árpád-kori, Fülöpi templomromhoz is.
Ezt követően azzal köszöntünk el autós túratársainktól, hogy remélhetőleg júniusban ismét találkozunk.
Jó hangulatban vártuk az eleve késlekedő vonatunkat.
Fehérvárra fél 7-re, már félórás késéssel érkeztünk meg.
Ennek ellenére töretlen jókedv jellemezte a fehérvári búcsúzkodásunkat és hazatérésünket is.
Végülis 13 km körüli sétát tettünk. Bízunk benne, hogy mindenki jóleső fáradtsággal a lábaiban, kipirulva, a tüdejét átszellőztetve, sok gazdagító friss élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! 
Összeállította: Kiss Gábor
Felvételeket készítették:
Pauló Levente és Kiss Gábor