2024. január 6-án (szombat) látogatást tettünk Vörsön, a 'betlehemek fővárosában'.

Borús és később esős időjárás volt kilátásban, ám a fehérvári vasútállomásról mégis 12 vállalkozó szellemű túratárssal indult el a Tópart IC 8:21-kor.

Menetrendszerűen 10:06-kor szálltunk le a vörsi vasúti megállóhelyen, ahol nyomban el is készültek a csoportképek.

01

02

Csepergő esőben, de jó hangulatban vágtunk neki a  a Szent Márton templomig tartó 800 m-es távnak. Ez a kép két évvel ezelőtt készült.

03

A barokk templom bal oldali mellékoltára helyén már 1948-tól építik újjá évről-évre az Európában legnagyobb beltéri betlehemet szigorúan természetes anyagokból.

04

05

06

07

08

Különleges fafaragást is rejt a templom: nevezetesen Jézust a 12 apostolával.

09

Fekete Istvánnak is emléket állítottak, akinek leghíresebb regénye, a Tüskevár cselekménye a közelben, a régi Kis-Balatonon játszódik.

10

Vörs, mint a 'Kis-Balaton fővárosa', hűségesen ápolja a környék hagyományait és az itt megfordult híres emberek emlékét.

A templomlátogatás után kis sétát tettünk a faluban, továbbra is csepergő esőben.

Először egy integető Mikulás fakasztott mosolyra bennünket.

11

Majd a kültéri betlehem következett, ami esti kivilágításban nyújthat emlékezetes élményt.

12

A parkosított téren állították fel Nagy Imre szobrát még 2020-ban.

13

Ugyancsak itt várja/várta a Mikulás Posta az ajándékkérő üzeneteket.

14

A Polgármesteri Hivatal emeleti termében Menyhért Andrásné Margó textilszobrász különleges készítési módú és varázslatos hangulatú alkotásait szemléltük meg, a művésznő kalauzolásával.

15

16

17

18

Ugyancsak ebben az épületben tekintettük meg a Marcali Múzeum időszaki kiállítását a vörsi és a környékbeli betlehemekről.

19

Megismerhettük többek között a bábtáncoltatós betlehemezés történetét is,

20

21

... amit napjainkban is folytatnak.

22

Elhagyva a faluközpontot, még egy gyors pillantást vetettünk az egyetlen vidéki Tűzoltó Múzeumra és a Szent Flórián szoborra.

23

Tekintettel az egyre jobban erősödő esőzésre, innen már csak a vasúti megállóhelyet vettük célba.

24

És az eső vigasztalanul csak esett, esett... Pedig a meteorológusok nem ezt ígérték szombat délelőttre...

Közfelkiáltással úgy döntöttünk, hogy az eredeti meghívóban szereplő, a kilátókhoz is tervezett kirándulást a jövő héten szombaton megpróbáljuk bepótolni!

Így a korábbi IC-vel indulhattunk vissza Fehérvárra (11:49-kor). A rendelkezésünkre álló alig másfél óra alatt így is sok mindent láthattunk, miközben 'észrevétlenül' még közel 3 km-t sétáltunk is.

Bízunk benne, hogy mindenki így is jóleső fáradtsággal a lábaiban, kipirulva, a tüdejét átszellőztetve, sok gazdagító friss élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! smile2

Összeállította és fotók: Kiss Gábor